Gazdaság

Baj van a költségvetéssel?

Az áfabevételeknél 50-60, a társasági adónál 110 milliárdos elmaradással számol a költségvetési törvényhez képest a gazdasági tárca.

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a költségvetési bizottság előtti meghallgatásán az idei hiányról szólva kijelentette: volt már arra példa, hogy az első negyedéves hiány meghaladta az éves előirányzatot – de más okok miatt sem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni – számol be az ülésről a Napi Gazdaság. A költségvetés hiánya 742 milliárd forint, ami magasabb az egész évre tervezet 682 milliárd forintnál – ismertette az államtitkár. Az első két hónapban nagyobb volt a hiány, ám márciusban már korrigált a deficit, ugyanis az elmaradt a tavalyitól – fogalmazott Naszvadi György.

Az első negyedévben azért lett ilyen magas a deficit, mert a magánpénztárak államosításából tervezett 530 milliárd forintból egy fillér sem folyt be – erre majd csak a harmadik negyedévben lehet számítani. Időarányosan számolva ezt a bevételt 120 milliárd forinttal kisebb lenne a hiány. Hasonló a helyzet a válságadókkal – hiszen azt csak kétszer fizetik a cégek, ez 160 milliárd forinttal növeli a bevételeket – s még nem számoltunk a bankadóval.

A NGM jelenlegi ismeretei szerint az államháztartásban 200-220 milliárdos veszélyzóna van – elsősorban a bevételeknél és az adósságszolgálati kiadásoknál. A NGM becslése szerint a társasági adó nem teljesül, mert túl magas 2010-es bázissal számoltak a tervezésnél. Az áfabevételeknél további 50-60 milliárd forintos elmaradásra számít a tárca – így bevételi oldalon 160-180 milliárd forintos elmaradással számolnak. Ezért döntött úgy a kormány, hogy a minisztériumi kiadásokból az év elején 250 milliárdot zárol, a Gödöllői Ecofin-ülés után pedig Matolcsy György azt javasolta a kormánynak, hogy a zárolt összeget végleg törölje el. Így a zárolások és a bevételi elmaradások és a többletkiadások ellentételezik egymást – mondta Naszvadi György.

Nem jelent meg a költségvetési bizottság előtti meghallgatáson Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter – teszi hozzá beszámolójában a Napi Gazdaság.

AJÁNLOTT LINK:

Baj van a költségvetéssel – Matolcsy távol maradt (Napi Gazdaság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik