Gazdaság

10 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek

A tervezett hulladékgazdálkodási szabály emelné az árakat.

Akár az élelmiszerek 10 százalékot is meghaladó áremelkedéséhez is vezethet az, hogy az új, még készülő hulladékkezelési törvény növeli a termelők és kereskedők termékdíj-kötelezettségét – tudatta az Öko-Ferr Hulladékkezelési Koordináló Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Mányi István közleménye szerint jelenleg a termékdíjat csökkenti az, ha a visszagyűjtött hulladékot újrahasznosítják, de a tervezet alapján ez megszűnne, ami azt jelenti, hogy az állam 100 milliárd forintot szedne be a gyártóktól, holott eddig a hulladékkezelés évi 45 milliárd forintba került.

Az új szabályozás megszüntetné a hulladékkezelőket, az Országos Hulladékkezelési Ügynökség költségét a termelőkkel fizettetné meg. A keletkező hulladék mennyiségét és költségeit “képtelenség” egy évre előre modellezni, ezért az új rendszer egyszerre lenne alulfinanszírozott és pazarló.

Mivel felszámolják a piaci viszonyokat, az új szereplők csak az állami kifizetésekre számíthatnak, így ha az ügynökség alulbecsüli a visszagyűjtés költségeit, a szolgáltatásban komoly működési zavarok jelentkeznek”.

A pénzügyileg megrendült önkormányzatok esetleges szerepvállalása a folyamatban tovább növeli a kockázatot. Mányi István szerint a szakszerű visszagyűjtés és hulladékkezelés szabályait csak a helyi sajátosságok figyelembe vételével lehet kialakítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik