Gazdaság

A politikán bukott el a klónmentes élelmiszerek ügye

Nem lesz tiltott a klónozott állatoktól származó élelmiszerek forgalmazását.

Az Európai Unió központi intézményei nem tudtak megállapodni az úgynevezett új élelmiszerekre vonatkozó rendeletről, elsősorban annak az állatok klónozásával foglalkozó részéről – jelentette be Brüsszelben az EU magyar elnökség.

A közlemény szerint az EU-tagországok kormányainak tanácsát képviselő magyar vidékfejlesztési miniszter azt mondta, az EU-elnökség mandátuma alapján kivitelezhető keretet teremtettek volna a legmagasabb élelmiszer-biztonsági előírásokhoz, beleértve a klónozás tilalmát is élelmezési célokra. Az Európai Parlament politikai megfontolásokból olyan megoldásba próbálta belekényszeríteni a tanácsot, amelyet nem tudott elfogadni – tette hozzá a közlemény.

Az elnökség javaslata magában foglalta volna a klónozott állatok teljes nyomon követhetőségét, továbbá egy olyan címkézési rendszer fokozatos bevezetését, amely megkönnyítette volna a fogyasztóknak a választást. Az EP ugyanakkor „félrevezető és nem kivitelezhető” megoldást javasolt, amely „gyakorlatilag minden szelet sajt vagy szalámi esetében egy teljes családfa felállítását írta volna elő”.

Az Európai Parlament tárgyalói ezzel szemben úgy vélték, a tanács nem vette figyelembe az európai közvéleményt és a fogyasztói érdekeket. Mivel a témáról így nem született megállapodás az előírt határidő, e hónap vége előtt, az unióban a jelenlegi szabályok érvényesek, amelyek nem tiltják a klónozott állatoktól származó élelmiszerek forgalmazását.

Brüsszeli fogyasztóvédelmi szervezetek szerint a huzavonának, amelynek eredménytelensége hároméves erőfeszítés-sorozatnak vetett véget, végső soron a fogyasztók isszák meg a levét, a vitában az intézmények teljesen figyelmen kívül hagyták a lakosság érdekeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik