Gazdaság

Matolcsy blöffölt az útdíjról?

Ellentmondásos a kormánynak az a terve, hogy az e-útdíjat az államadósság csökkentésére fordítaná - írja a Hírszerző.

A nemzetgazdasági miniszter március elején jelentette be a használatarányos útdíj bevezetését 2013. január elsejétől, és az ígéretek szerint az ebből befolyó évi 100 milliárd forinttal az államadósságot mérsékelnék. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) viszont úgy tájékoztatta a hírportált, hogy az előzetes becslések szerint a bejelentett összeg kevesebb mint fele, “45 milliárd forint többletbevétel várható a bevezetést követő első teljes évben”.

A 100 milliárd forint másik fele útpénztár címén már évek óta befolyik a költségvetésbe az autópálya-matricákból és a pótdíjakból, idén például 48 milliárd forint bevételre számít a kormány ebből a forrásból. Ezt azonban a következő években sem fordíthatja államadósság-csökkentésre, mert ebből fedezik az útpénztár kiadásait, például a karbantartás költségeit. A tervezett 100 milliárd forintból le kell még vonni a rendszer üzemeltetési és ellenőrzési költségeit is, ami az NFM becslései szerint 10 milliárd forintnyi lesz, az összes útdíjbevétel tehát 90 milliárd forint körül alakul majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik