Gazdaság

Az elemző szerint megnyugtató az alapkamattal kapcsolatos döntés

A Monetáris Tanács hétfőn változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot.

Megnyugtató a Monetáris Tanács hétfői döntése, mert azt igazolja, hogy ha a testület új tagjai valamilyen szinten kötődnek is a kormányhoz, elsősorban szakemberek – reagált Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője arra, hogy a tanács változatlanul hagyta a 6 százalékos jegybanki alapkamatot.

Az elemző szerint ugyanis bár a kormány vélhetően a kamatcsökkentésben érdekelt, jelenleg erre az infláció alakulása miatt nincs lehetőség. Hiszen 4 százalékos a ráta, és a jelek szerint, például az élelmiszerárak alakulása miatt, ennek csökkenésére nem lehet számítani. Török Zoltán szerint a csökkentést az sem indokolja, hogy javult az ország kockázati megítélése, de egyelőre még nem következett be az az áttörés, amely lehetővé tenné a kisebb alapkamatot.

A Magyar Nemzeti Bank 7 tagú Monetáris Tanácsa hétfőn ülésezett először az új összetételben. A korábbi négy külsős tag helyére megválasztottak közül Bártfai-Mager Andrea, Cinkotai János és Gerhardt Ferenc már részt vett a munkában, Kocziszky György április 5-e után csatlakozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik