Gazdaság

Éhbérért dolgoznak a pécsi Zsolnay-gyár munkásai?

Azt mondják, a többségük még hatvanezer forintot sem keres.

Alacsony keresetükre panaszkodnak és juttatásaik megvonásától tartanak a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. dolgozói – adta hírül az Új Dunántúli Napló szerdán. A lap azt írta: a munkavállalók elkeseredett levélben fordultak a szerkesztőséghez, amelyben úgy fogalmaztak: éhbérért dolgoznak, a többségük bére még a hatvanezer forintot sem éri el. A vállalat vezetése ugyanakkor hallani sem akar a bérkompenzációról, pedig az adórendszer változása miatt 5-6 ezer forinttal kevesebbet keresnek.

A munkavállalók nem tudják, hogy az idén megkapják-e a béren kívüli juttatásokat, vagy ugyanúgy elveszik tőlük, mint az önkormányzati fenntartású intézmények dolgozóitól.

A Zsolnay-alkalmazottak nehezményezték azt is, hogy vizesblokk hiányában három hétig nem volt fürdési lehetőségük.

Péterné Marosy Katalin, a társaság vezérigazgatója a lapnak elmondta, hogy a tisztálkodási problémák a Zsolnay Kulturális Negyed építése miatt voltak: a termelés új gyártócsarnokokba került, a zuhanyzók a régi gyárépületben voltak, az új vizesblokkot határidőre nem sikerült átadni. Azóta már elkészült az új fürdő.

A cégvezető beszámolt arról, hogy a fizikai dolgozók átlagos nettó jövedelme a cafetéria juttatással együtt nettó 85 ezer forint, amely valóban alacsony, de a manufaktúra jelenlegi nehéz piaci helyzetével arányos bérezést jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik