Belföld

Csaknem egymilliót kapnak havonta az új pécsi vezetők

Sajtóértesülések szerint havi 950 ezer forintos havi fizetés és egyéb juttatások is járnak a most megválasztott városi igazgatóknak.

A Pécsi Távfűtő Kft. és a Pécs Holding Zrt. élére is új vezetőt választott a pécsi közgyűlés csütörtöki ülésén. Az ellenzék mindkét esetben túlzónak találta a jelöltek fizetését.

Vida János a távfűtésben érdekelt Pétáv Kft.-ben foglalhatja majd el az igazgatói posztot, munkájáért. A PécsiStop információi szerint havonta bruttó 950 ezer forintot kap majd havonta, plusz 13. havi fizetést, cafeteria juttatásokat, költségtérítéseket, önkéntes nyugdíjpénztári tagságot. Amennyiben munkáját jól végi, akár évi fizetésének 70 százalékát is felveheti majd prémiumként, ami majdnem bruttó 8 millió forint.

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület közgyűlési frakcióvezetője nem tagadta, hogy magasnak tartja a fizetést, ezért magasak az elvárásaik is. Az ellenzéktől Tóth Bertalan mszp-s képviselő emlékeztette Páva Zsoltot, hogy ő ígérte a választások előtt, hogy “megszünteti a pofátlanul magas prémiumokat”.

A Pécs Holding leendő vezérigazgatóját, Barna Bélát, Csizi Péter fideszes alpolgármester mutatta be, az ellenzék az ő esetében is bírálta a magas fizetést, ami Vidához hasonlóan 950 ezer forint rúg havonta, illetve a PécsiStop szerint lakást fognak neki bérelni, és egy szolgálati autót is igénybe vehet majd. A Csizi Péter elmondta: Barna elődje, Kiss Tibor ugyanennyit kapott. A PécsiStop szerint ebben az alpolgármester téved, mert Kiss Tibor mindvégig a Biokomnál volt állományban, és csak onnan kapott fizetést. A Pécs Holdingot kirendelt cégvezetőként irányította. Barna Béla fizetése így plusz elemként lép be a költségvetésbe a lap szerint.

AJÁNLOTT LINK:

Új vezetők a pécsi városi cégeknél 950 ezres fizetésért (PécsiStop)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik