Gazdaság

Jogi védelmet sürget a Magosz a gazdáknak

A felvásárlók kontra gazdálkodók vitában megszületett az első precedens értékű ítélet.

Az agrárrendtartási törvény módosítását kezdeményezi a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke. Jakab István azt szeretné, ha a Magyar Agrárkamara közérdekű perekben törvényes keretek között járhatna el a gazdák védelmében.

Szerinte a gazdálkodókat a nagy gabonafelvásárló cégek, integrátorok még mindig fenyegetik, ha nem tudják teljesíteni tavaly kötött szállítási szerződéseiket. A törvénymódosítás lehetővé tenné, hogy ne egyenként folyjanak az esetleges bírósági eljárások, például a fedezetvásárlási ügyekben.

Számos gazdálkodó a tavalyi elemi károk, illetve a mezőgazdaságot sújtó bel- és árvíz miatt nem tudja teljesíteni szerződésben vállalt szállítási kötelezettségeit, ezt viszont a vásárlók nem veszik figyelembe, annak ellenére, hogy a gazdálkodók rendelkeznek vis maior igazolással.

A rossz idő miatt bajba jutott gazdákat ugyan törvénymódosítás védi, a gazdaszervezetek mégis tiltakoznak, panaszkodnak, hogy a felvásárlók továbbra is postázzák kártérítési követeléseiket.

Közben a közrádió arról számolt be, hogy a debreceni városi bíróságon már megszületett az első precedens értékű ítélet, amely hasonló esetben a gazdának adott igazat. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár is azt mondja, ha nincs más út, bírósághoz kell fordulni.

A gazdák dolgát azonban nehezíti – legalábbis a Magosz szerint -, hogy a felvásárlók diktátumszerű új szerződésekkel próbálják lekötni a 2011-es terményt. Jakab István, az érdekképviselet vezetője szerint a felvásárlók titokszobára hívják a gazdákat, ahova egyedül mehetnek be, ügyvéd nélkül.

AJÁNLOTT LINK:

Titokszobában köttetnek a gabonaszerződések? (MR1-Kossuth Rádió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik