Gazdaság

Jakab: három cég a “gazdák megsemmisítésére törekszik”

A Magosz elnöke szerint három hazai felvásárló visszaél erőfölényével.

Jakab István tisztességtelen piaci magatartásnak tartja, amikor a gazdákkal akarják megfizettetni azt a terményt, ami a belvíz miatt meg sem termett. A Duna Televízió reggeli műsorában a Magosz vezetője azt mondta, ez több mint visszaélés a gazdasági erőfölénnyel, ez zsarolás, ezért fordult a versenyhivatalhoz.

Szerinte a cégek szervezetten szólítják fel a gazdákat, leveleik szinte szó szerint megegyeznek, ezért is nyilvánvaló, hogy részükről az egyeztetés és összebeszélés ténye fennáll.

“Ahova ezek a cégek eljutottak, nem más, mint hogy szembemennek a törvényhozói szándékkal és a kormányzati akarattal, és a gazdák megsemmisítésére törekszenek. Tudom, hogy ezek nagyon súlyos szavak” – fogalmazott Jakab István.

A Magosz a gazdáknak megfelelő jogi védelmet biztosít, viszontkeresettel fognak élni, és a választott bíróságoktól várják az első döntések megszületését. Ez a helyzet rávilágított, mennyire hiányzik az önszerveződés; viszont éppen ez ösztönözheti nagyobb összefogásra a gazdálkodókat – mondta Jakab István.

AJÁNLOTT LINK:

Magosz: multik zsarolják a termelőket (Duna Tv)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik