Belföld

Fidesz: sokmilliárdos kár a földeladásnál

A Fidesz szerint bizonyítható, hogy olcsón játszottak át értékes állami földeket strómanoknak Bábolnán. 7,7 milliárd a kár.

Budai Gyula a Magosz szövetségi igazgatója szerint már száz százalékosan bizonyítható, hogy Bábolna szocialista polgármestere – Horváth Klára – 240 hektár állami földterületet játszott át két strómanon keresztül egy külföldi befektetőnek. A befektető 227 millió forintért vásárolta meg a település határában lévő földet, most pedig árulja ennél lényegesen drágábban. A Magosz szövetségi igazgatója szerint egy ingatlanforgalmazó honlapján jelent meg a hirdetés, ami szerint a terület 12,5 euró / négyzetméter áron eladó, azaz összesen több mint 8 milliárd forintért. Ez tehát Budai Gyula szerint az jelenti, hogy az állami földterület átjátszása 7,7 milliárd forintos kárt okozott az államnak.

Budai Gyula beszélt arról is, hogy Horváth Klára nem érte be annyival, hogy közreműködött az ingatlan átjátszásában. A külföldi befektetőnek ugyanis azt is megengedték, hogy a székhelyét az önkormányzathoz jelentse be. A Magosz vezetője szerint a magyar jogrendszerben ilyen még nem fordult elő.

Nem fogadható el, hogy ma Magyarországon valaki a kapcsolatait felhasználva arra törekszik, hogy állami földterületet külföldi befektetőnek játsszon át – szögezte le Budai Gyula. Az erre lehetőséget adó joghézagot véleménye szerint a következő országgyűlésnek ki kell iktatnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik