Gazdaság

Orvosokat is kirúghatnak a pécsi egyetemről

Akár száz dolgozót is elbocsáthatnak a pénzügyi helyzet miatt. A gazdasági vezető szerint korai még leépítésről beszélni.

Több mint száz dolgozójától megválhat még az idén a Pécsi Tudományegyetem – erősítette meg a Pécsma.hu értesülését a PTE Integrált Egészségügyi Szakszervezet titkára. Illés József szerint az orvos-szakmai körök is érintettek lehetnek a leépítésben. A lap úgy tudja, hogy az egyetem költségvetési hiánya indokolja azt, hogy még 2011-ben csoportos leépítés történjen a PTE Klinikai Központjában.

A szakszervezeti titkár elmondta, mivel az elmúlt években már jelentős leépítések történtek a klinikumnál, melyek a technikai, kiszolgáló személyzetet érintették, így immáron közvetlenül a betegellátást végzők közül is várhatóak elbocsátások, azaz orvosokat, ápolókat is elküldhetnek. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a PTE vezetése még nem döntötte el, mely munkacsoportokat érinthetik a lépések. Kiemelte: egyelőre ez egy költségvetési elképzelés, s még nem tárgyaltak az érdekképviselettel a leépítésekről.

A Pécsi Tudományegyetem nemrég megválasztott gazdasági főigazgatója, Krutki Józsefné szerint korai még leépítésről beszélni, hiszen a 2011-es költségvetés tervezési fázisában vannak. Leszögezte azonban azt is, hogy az egyetem költségvetési helyzete indokolja, hogy megvizsgálják, milyen tartalékaik vannak – de korántsem tartanak az út végén.

AJÁNLOTT LINK:

Leépítések jöhetnek a PTE-n? (Pécsma.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik