Közélet

Előzetesben marad a pécsi egyetem volt gazdasági igazgatója

A vesztegetéssel gyanúsított egykori vezető tanácsadóját sem helyezték szabadlábra.

Meghosszabbította a Pécsi Városi Bíróság kedden a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetési ügyben gyanúsított volt gazdasági főigazgatójának és tanácsadójának előzetes letartóztatását.

Hajdu István, a bíróság elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a két férfi előzetes letartóztatását június 2-ig hosszabbította meg a bíróság, tekintettel arra, hogy mindkét gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés és a tanúk befolyásolásának veszélye.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly április óta folytat nyomozást a PTE gazdálkodásával összefüggően bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt.

A gyanúsítottak védőinek tájékoztatása szerint több mint húsz ember ellen indult eljárás. Az érintettek között van az egyetem volt gazdasági főigazgatója, informatikai igazgatója, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója és a PTE három, informatikai termékekkel, irodaszerekkel foglalkozó beszállító cégének több képviselője is.

Tavaly június óta tizenegyen kerültek előzetes letartóztatásba, de ma már csak hárman vannak a hatálya alatt: az egykori gazdasági főigazgató és tanácsadója mellett a fejlesztési társaság vezérigazgatója.

Az MTI az érintettek ügyvédjeitől korábban úgy értesült, hogy az NNI feltételezései szerint az egyetemi alkalmazottak – különböző beszerzések során – pénzért jogtalan előnyhöz juttatták a három vállalkozást. Az ezzel kapcsolatos gyanút titkos információszerzés tette megalapozottá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik