Gazdaság

A munkaerő-piachoz igazítaná a szakképzést Pokorni

A politikus az előző kormányzati ciklusban elindított, előrehozott szakképzést "zsákutcás képzésnek" nevezte.

A vállalatok tényleges költségvállalásával megvalósuló, német mintájú duális szakképzés magyarországi bevezetését szorgalmazta Pokorni Zoltán, az MTI-nek nyilatkozva. A szakpolitikus a bevezetés alapfeltételének nevezte a megerősített közismereti alapképzést is, aminek egyik reálisabb megvalósítási lehetősége a 4+5 osztályos iskolaszerkezet. Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottság elnöke azt mondta, hogy a valós munkaerő-piaci igényekhez kell közelíteni a szakképzés gyakorlatát, és minél több helyen ki kell azt hozni az iskolai tanműhelyekből.

Pokorni Zoltán szerint ha el akarjuk kerülni, hogy Magyarországon a szakképzésben részt vevő gyerekekre, mint ingyen munkaerőre, inasra nézzenek, akiknek helyébe két év után újabb ingyenmunkást vesznek fel, akkor fontos, hogy a vállalatok Magyarországon is hasonló szerepet vállaljanak a finanszírozásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik