Gazdaság

5,5 milliárd dollárt készül elkölteni a Mol

A magyar olajtársaság több beruházásra készül az elkövetkezendő három évben.

A következő három évben a Mol 5,5 milliárd dollárt költene beruházásokra. Az olajtársaság 12 országban működő kutatási portfoliójának potenciális tartaléka 1650 millió hordó olajegyenértékre tehető a Napi Gazdaság cikke szerint.

A lap a Mol internetes honlapján közzétett aktualizált prezentációt ismerteti, és megjegyzi, hogy a potenciális tartalék nem jelent nagy változást a tavalyi közléshez képest, de az összetétele változott. A kurdisztáni mezők kitermelhető készletbecslése olajegyenértéken számolva 725 millió hordóra nőtt, miközben más országokban már alacsonyabb mennyiséget becsülnek. Csökkentek az orosz területeken várható felfedezések is.

A beruházási költségekből 1,7 milliárd dollárt az idén költenének el, aminek 44 százaléka a kutatás-termelésre, 35 százaléka pedig a finomítás- és kereskedelmi tevékenységre jutna.

A dokumentumból kiderül, hogy a cégcsoport legfontosabb bevételtermelő üzletága, a kutatás-termelés, továbbra is “hajtóereje lehet a profittermelésnek”.

A Mol hét országban működő kitermelési portfoliója olajegyenértéken számolva összesen 619 millió hordó tartalékkal rendelkezik, ez kevesebb a múlt évi 670 milliós értéknél. A csökkenés nagyrészt a folyó kitermelésnek tudható be. A prezentáció szerint a jelenlegi napi 144 ezer hordós kitermelés maradhat két évig, utána pedig évi 3-4 százalékkal nőhet.

A profittermelés szempontjából némileg háttérbe szoruló feldolgozási üzletágban a Mol továbbra is a dízeltermelést tartja fontosnak. Itt az INA rijekai finomítójának folytatódó felújítása és az új dunai hidrokrakkoló megépítése a legnagyobb projekt. Ezek lehetővé tennék az üzemanyag-eladások növelését, ami 2013-ra 4,8 milliárd litert jelentene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik