Gazdaság

Drágábbak lesznek a súlyos betegek gyógyszerei

300-ról 500 forintra emelkedik a dobozdíj, ez okozza majd az árváltozást.

A betegeket és a gyógyszergyártókat is érintenék a kormány által tervezett elvonások a Népszabadság információi szerint.

Például a súlyos betegek elvben térítésmentes gyógyszereiért most fizetendő 300 forintos dobozdíjat 500 forintra emelnék. Az intézkedések 5-30 százalékkal növelhetik a gyógyszerfogyasztók kiadásait, a legkevésbé a daganatos betegek éreznék meg az árváltozást.

Csökkenne a generikus, vagyis a szabadalmi védettséget már elveszítő hatóanyagot tartalmazó készítmények ára, jelenleg ugyanis csaknem annyiba kerülnek, mint az eredeti szerek. A kormány így ösztönözné az árversenyt, ami 30-40 milliárd forintos megtakarítást jelenthet a szakértők szerint.

A Népszabadság úgy tudja, a csomag része az is, hogy változtatnának a gyógyszertámogatásba való befogadás szabályain, és emelnék az orvoslátogatói díjat.

100 ezer fővel csökkentenék a rokkantellátásban részesülők számát, ugyanis a kormány a legkevésbé súlyos betegeket, akik még képesek dolgozni, szeretné visszavezetni a munkaerőpiacra.

A kabinet bevezetné a 10 forintos extra adót is az egészségtelen ételek után – írja a lap.

AJÁNLOTT LINK:

Érzékeny csapás az egészségügyre (Népszabadság Online)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik