Amennyiben a sertéstartók gondjait ismertető, a miniszterelnökhöz írt nyílt levélre nem kap érdemi választ a Magyar Sertéstartók Szövetsége (MSSZ), úgy két hét múlva a figyelemfelhívó tiltakozások szervezésébe kezd, amelyeket a fővárosban kívánnak megtartani – mondta Sákán Antal, az MSSZ elnöke pénteken az MTI-nek.
“Miniszterelnök Úr! Jelenleg minden egyes előállított sertésen a gazdáknak 6-8 ezer forint veszteségük van. Azaz az önköltség kilogrammonként élő súlyban számolva 370 forint, míg az értékesítési ár 300 forint. Emiatt elindult az állományok kivágása, ami akár 1,5 millió sertést is jelenthet, amely a hazai állomány 50 százaléka” – többek között ezt is tartalmazza az Orbán Viktornak címzett levél.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott levélben az MSSZ elnöke részletezi, hogy a magyar sertéstartók miért is vannak évek óta lejtmenetben. Jelezve azt, hogy most olyan károkat szenvedhet el az ágazat, gyors kormányzati beavatkozások nélkül, amelyek világháborús időszakok jellemzői voltak.