bux
Gazdaság

Alacsony forgalom, csökkenő index a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,37 pontos, 0,98 százalékos csökkenéssel, 22.352,78 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények árfolyama az erősödő Magyar Telekom kivételével csökkent az előző napi záráshoz képest.

Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai piacokon is tovább folytatódott az esés; túlreagálták a Dow Jones keddi esését.

A magyar piacra a forgalom hiánya volt jellemző – emelte ki, hozzátéve, hogy a nap elején felvett eladási pozíciókat a nap végén zárták az ügyfelek, külföldi szereplők nincsenek, nincs nyomás a magyar piacon. A hangulat az afrikai események miatt továbbra is borús, az olaj ára idegesíti a piacokat – húzta alá.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője azt mondta: a magyar piac mozgása a nemzetközi trendeket követte; a forgalom gyenge volt, a forint inkább gyengült.

Emlékeztetett, hogy a reggel agresszív eséssel indult, majd az index elindult felfelé és fél, háromnegyed egyre elérte a csúcspontot a Mol papírjainak köszönhetően, onnan folyamatos esésbe kezdett.

A Mol 280 forinttal, 1,22 százalékkal 22.600 forintra csökkent, 5,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 45 forinttal, 0,80 százalékkal 5.590 forintra esett, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,37 százalékkal 539 forintra erősödött, forgalma 484,1 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 750 forinttal, 1,93 százalékkal 38.150 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Szektortársa, az Egis 114,1 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 0,96 százalékkal 20.700 forintra csökkentette értékét.

A BUMIX 1.933,40 ponton zárt szerdán, ez 8,52 pontos, 0,44 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik