Gazdaság

A különadóról érkező hírek miatt eshetett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 4,71 százalékos csökkenéssel zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 37,8 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények árfolyama jelentősen csökkent az előző napi záráshoz képest. Pap Attila, a QUAESTOR Zrt. üzletkötője szerint a BUX index jelentős csökkenéséhez az egyébként is negatívba forduló nemzetközi hangulat mellett a különadóról szóló szerdai hírek is hozzájárultak.

Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában beszélt arról, hogy a 2011-es költségvetés apró betűs részében az áll, hogy a különadókat 2014-ben is kivetnék annak ellenére, hogy korábban azt ígérték, legfeljebb 2-3 évig maradnak a rendszerben. Később ugyanakkor Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője leszögezte: a válságadó 2012 után megszűnik. Hozzátette: “Egy új szabályozást szeretnénk majd létrehozni és a jelenlegi becsléseink szerint ez az új szabályozás a jelenlegi válságadókból befolyó bevételnek körülbelül a felét fogja jelenteni bevételként a költségvetés számára”

Ez a bejelentés a szakember szerint “nem segített” a piacokon. “Bár az Egyesült Államokból érkező délutáni makroadatok – külkereskedelmi hiány és munkanélküli segélyt igénylők száma – után az OTP próbálkozott az 5500 forintos árfolyam áttörésével, ez nem sikerült, a bankpapír végül épp ezen a szinten zárt” – mondta Pap Attila.

A papír 5413 forinton is járt napközben, az 5500 forintos záróár alatta van az 5529 forintos havi minimumnak. Papp Attila kifejtette: az OTP az 5680 forintos árfolyam elérése után vehet ismét lendületet, míg ha 5410 forint alá esne az árfolyam, akkor lehetne további, nagyobb eséssel számolni. Úgy vélte azonban, hogy csütörtökön már felfelé korrigálhat az árfolyam, és ismét elérheti az 5500 forint környéki szintet.

Az üzletkötő elmondta: az európai piacok 1-1,5 százalék körüli mínuszban tartózkodnak jelenleg, ott is pesszimista, korrekciós hangulat van.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője is a belpolitikai híreknek tulajdonította a szerdai jelentős esést, ugyanakkor úgy vélte, hogy nem kizárólag a különadóval kapcsolatos hírek okozták a nagy esést. Kiemelte: a BÉT forgalma a napi átlag csaknem kétszerese volt, sőt az utóbbi napok alacsony forgalmú kereskedései után kiemelt forgalmat realizált a budapesti piac. Szerdán főként az intézményi befektetők adták el papírjaikat, ez okozta a lejtmenetet – mondta.

Az üzletkötő szerint az OTP-nél 5.700, a Mol-nál pedig 20.300 forint a következő ellenállási szint, amíg ezeket a szinteket nem törik át az árfolyamok, addig “inkább lefelé van”.

A Mol 1260 forinttal, 6,01 százalékkal 19700 forintra csökkent, 6,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 300 forinttal, 5,17 százalékkal 5500 forintra esett, forgalmuk 26,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 21 forinttal, 3,48 százalékkal 582 forintra gyengült, forgalma 1,5 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1340 forinttal, 2,91 százalékkal 44660 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 316,7 millió forintos forgalom mellett 950 forinttal, 4,23 százalékkal 21500 forintra csökkent. A BUMIX 2021,75 ponton zárt szerdán, ez 86,48 pontos, 4,10 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1098,10 pontos, 4,71 százalékos csökkenéssel, 22225,42 ponton zárt szerdán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik