Gazdaság

Ipari termelés, GDP, infláció – minden nőtt

Az árak még a GDP-nél is jobban emelkedtek

Több mint 10 százalékkal volt magasabb az ipari termelés tavaly, mint 2009-ben. A KSH a gazdaság teljesítményénél 1,2 százalékos növekedést mért, ami nagyjából az optimista elemzői várakozásoknak felelt meg. Ugyanakkor növekedtek a fogyasztói árak is.

Tavaly az ipari termelés volumene 10,5 százalékkal magasabb volt, mint 2009-ben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 decemberében 8,5 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 6 százalékkal nőtt.

A KSH szerint a GDP növekedése tavaly 1,2 százalékkal haladta meg az előző évi bővülés ütemét. A bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékkal nőtt 2010 negyedik negyedévében a harmadik negyedévhez képest.

A fogyasztói árak az idén januárban 4,0 százalékkal emelkedtek az előző év januárjához viszonyítva, és 0,7 százalékkal haladták meg a tavaly decemberi szintet. Egy hónap alatt a legnagyobb mértékben az élelmiszerek árai emelkedtek, 1,9 százalékkal. Londoni elemzők előzőleg 4,28 százalék körüli éves inflációt vártak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik