Gazdaság

Nincs még üzleti terve a Malévnak

A légitársasággal kapcsolatban magas szintű kormányközi tárgyalások folynak, ezért nem volt ma döntés.

Elnapolták a döntést a Malév idei üzleti tervéről a cég csütörtöki rendkívüli közgyűlésén, miután e napirendi pont megtárgyalása előtt a vagyonkezelő kezdeményezte a közgyűlés felfüggesztését 30-napra – derül ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) MTI-nek eljuttatott csütörtöki közleményéből.

Ennek oka, hogy a több mint 95 százalékban állami tulajdonban lévő Malévvel kapcsolatban magas szintű kormányközi tárgyalások folynak, az egyeztetések eredménye pedig hatással lehet a társaság idei üzleti tervére – áll a közleményben. Az idei költségvetési törvény több mint 13 milliárd forintot irányoz elő a Malév tőkeemelésére.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a napokban azt mondta, hogy az eddigi két jelölt mellett immár egy harmadik befektető is érdeklődik a Malév iránt. A Magyar Nemzetnek kifejtette: az új érdeklődő is keletről jön, és hozzátette: nem lát veszélyt az ázsiai multik európai bevásárlásaiban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik