A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy az a tízmilliárd forint, ami BKV járműparkjának fejlesztésére és az utastájékoztatási rendszerre kell, biztosított az idei büdzsében. Vitézy Dávid szerint a fővárosi tömegközlekedés működtetéséhez valamivel több mint 130 milliárd forint kell. Ebből idén még legalább 29-30 milliárd forint hiányzik.
A vezérigazgató látva a főváros költségvetési helyzetét, nem látja reálisnak, hogy Budapest ezt rövid távon kitermelje, ezért szerinte a kormánynak mielőbb döntenie kellene a támogatásról, hiszen a rendszert fenn kell tartani. Mint mondta, lehet különböző technikákkal napról napra is biztosítani a túlélést, de ők jövőre nem akarnak pénzért újra kopogtatni az ajtón.
Vitézy Dávid szerint a tömegközlekedésnek az utasokon, az államon és az önkormányzatokon kívül az autósok is a haszonélvezői. “Éppen ezért az autózásból, a közutakból származó bevételeket is a tömegközlekedésre kell fordítani. Erről szól, hogy megpróbáljuk a parkolást saját kézbe venni, és erről szól, hogy – az Európai Unió elvárásainak megfelelően – 2013-ra bevezessük a dugódíjat”.
AJÁNLOTT LINK:
Vitézy: Nekünk a megoldást kell keresni az Alstom-vitában (Magyar Nemzet)