Gazdaság

Az IMF már tudja, mi vár a rossz adósokra

Az előjelek alapján nem lehet gyors megoldásra számítani.

A hazai közvéleményt még nem, de a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) már tájékoztatta a kormány a rossz adósok megmentését célzó programról, a Nemzeti Eszközkezelő Társaság működésének legfontosabb elveiről – írja a Portfolio. Erre utal, hogy az IMF által tegnap közzétett dokumentum a program három fő pillérét és a tervezett költségeket is ismerteti.

Abból az derül ki, hogy a következő két évre az eszközkezelőhöz kapcsolódóan csak minimális költségekkel számolnak, utána nőhetnek az adósmentő programhoz kapcsolódó ráfordítások. Ez azt vetíti előre, hogy nem lehet gyors megoldásra számítani.

A rendszer három “pillér” köré épül. Az első pillérben a bankokat ösztönöznék, hogy a hitelek átstrukturálására vonatkozó opciókat kínáljanak. Ha az adós ennek dacára továbbra sem tud törleszteni, a második pillérben állami garanciáért folyamodhat a bank az újabb átstrukturálási költségek fedezésére. Amennyiben ez sem működik, a helyi önkormányzat kapja az ingatlant, hogy azt bérbe adhassa a bajba került adósnak.

A Nemzeti Eszközkezelő Társaság (az IMF szóhasználatában National Asset Management Agency, NAMA) a második és a harmadik pillért felügyelné, az intézmény szervezete azonban még felállításra vár.

Minderre csak azok az alacsony jövedelmű háztartások lennének jogosultak, amelyek legalább 12 egymást követő hónapon át eleget tettek a jelzáloghitelre vonatkozó fizetési kötelezettségüknek.

AJÁNLOTT LINKEK:

Kikotyogta a kormány a lakáshitelesek mentőprogramját az IMF-nek (Portfolio.hu)
IMF: nagyon kockázatos a kormány gazdasági stratégiája (Hír24)
Király Júlia: egy hiteles kormány segíthet a hiteleseken (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik