Gazdaság

Parlament előtt a lakáshitelesek terheit csökkentő javaslat

Öt évente egy ingyenes előtörlesztés, és egy ingyenes futamidő hosszabbítás jár a lakáshiteleseknek.

A javaslat csak a magánszemélyek által felvett lakáscélú hitel-, kölcsön-, és lízing szerződésekre terjed ki, tehát sem a vállalkozásokra, sem pedig a szabadon felhasználható jelzáloghitelt felvett magánszemélyekre nem alkalmazható.

A Rogán Antal és Kósa Lajos (Fidesz) nevével fémjelzett javaslatot aláírta még Németh Szilárd István (Fidesz), Harrach Péter és Tarnai Richárd (KDNP) is. A pénzügyi intézményekre bízzák, hogy saját maguk állapítsanak meg deviza középárfolyamot, amit a forintban törlesztendő deviza hitelek átváltásánál alkalmazniuk kell. Amennyiben nincs saját középárfolyamuk, úgy az MNB hivatalos deviza árfolyamát kell alkalmazniuk.

Üzletszabályzatban kell rögzíteni a forint-deviza átszámítási módot, illetve azt is, hogy a forintban meghatározott összeg kiszámítására mely időpontban kerül sor. A javaslat azt is kimondja, hogy a hitelszerződés az ügyfél számára kedvezőtlenül nem módosítható, kívétel a kamat módosítása, de az is csak akkor, ha azt kormányrendelet megengedi.

A késedelembe esett hitelt felvevő csak 90 napig köteles fizetni a késedelmi kamatot, és egyéb többlet terhet, utána már csak a “normál” kamat és költség fizetésére köteles. Ezt a szabályt csak a törvény hatálybelépése után felmondott szerződésekre lehet alkalmazni, a korábban felmondott szerződésekre a 90 nap a törvény hatályba lépésével kezdődik.

Az előtörlesztéskor felszámítható költségek felső határát a javaslat a jelenlegi 2,5, illetve 2 százalékról 1,5, illetve 1 százalékra csökkenti. A futamidőből eltelt két év után az előtörlesztés ingyenes lesz, azzal a megszorítással, hogy 5 évente egy költségmentes előtörlesztésre jogosult a hitel felvevője. Az indoklás szerint a hitelkiváltással kapcsolatos korlátozás az adósok helyzetét kihasználó hitelközvetítők nyerészkedésének szab gátat. Ugyancsak 5 évente jár egy ingyenes futamidő hosszabbítás is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik