Gazdaság

Audi: 2018-ra jöhet a második ütem

Két ütemben megvalósítandó beruházással tervez az Audi Győrben.

A Kisalföld című napilap a cég környezethasználati engedélykérelmére hivatkozva azt írja, hogy 2017-től az első ütemet egy újabb követi majd. Ennek a célja az lesz, hogy az 500 jármű/nap kapacitást ezerre növeljék.

Ezt a beruházást a tervek szerint 2018 végére fejezik be. A napilap szerint a dokumentumból az is kitűnik, hogy a cég hosszú távra tervez, ugyanis szerepel benne, hogy a létesítmény felszámolását a következő harminc évben nem tervezik.

Az Audi győri gyára 2013 végéig csaknem 900 millió eurót, azaz körülbelül 252 milliárd forintot fektet a győri járműgyártás bővítésébe. A fejlesztés 1800 új munkahelyet jelent a térségben. A beruházás és a termelés beszállítóit és szolgáltatóit is beleértve 3 év alatt több mint 15 ezer embernek biztosít majd megélhetést az észak-dunántúli térségben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik