Gazdaság

Óriásberuházásra készül az Audi

Az Audi a következő öt évben több mint 10 milliárd eurót, a magyar hazai össztermék (GDP) nagyjából 10 százalékának megfelelő összeget fordít fejlesztésre.

A luxusautókat gyártó német társaság hétfői bejelentése szerint 2011 és 2015 között összesen 11,6 milliárd eurót ruháznak be a gyártási technológia és a modellkínálat fejlesztésébe. A cég nagyjából 5 milliárd euróból a németországi – ingolstadti és neckarsulmi – üzemeket modernizálja, és jövőre 1200 fővel bővíti az alkalmazotti állományt.

A legtöbb pénzt új modellek és új generációs – elektromos és hibrid – motorok fejlesztésére fordítja a Volkswagen konszernhez tartozó vállalat. A fejlesztéseket főként a kínai piac dinamikus bővülést ígérő kilátásai indokolják – áll Axel Srotbek pénzügyi igazgató közleményében.

Az Audi Kínában már több mint egymillió kocsit adott el, az egymilliomodik darabot – a társaság honlapja szerint egy metálkék Q5-öst – az idén októberben adták át a vásárlónak. Ugyanakkor megfigyelők szerint az ázsiai országra koncentráló fejlesztések veszélyeket is hordozhatnak.

Erre utal például az, hogy hétfőn a frankfurti tőzsdén meredek, öt százalékot közelítő gyengüléssel reagáltak német autóipari részvények egy hírre, amely szerint a 22 millió lakosú Pekingben jövőre feleannyi új autóra adnak ki forgalomba helyezési engedélyt, mint idén, hogy megfékezzék a kínai fővárosban eluralkodó közlekedési káoszt, az állandó dugókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik