Gazdaság

Bízik a magyar autópiacban az Opel

A magyarországi gépjárműpiacon az idén már 10-15 százalékos növekedés lehetséges, az Opel márka a bővülő piacon 11 százalékra tornázhatja fel részarányát.

Kovács Tamás, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója várakozását arra alapozta, hogy a tavalyi első két negyedévi zsugorodás után az év második felében fölfelé indult a piac, decemberben az Opel már 15 százalékos részarányt tudott elérni a Magyarországon forgalmazott márkák között.

Kovács Tamás beszámolt arról, hogy 2010-ben 5501 új Opelt értékesített a márkakereskedői hálózat, ez 10,45 százalékos piaci részarányt jelent, és a második helyhez elegendő a márkák között.

A személygépkocsiknál az eladott Opelek száma az összpiacit kissé meghaladó mértékben, 28 százalékkal mérséklődött, a haszonjárművek eladását viszont több mint 50 százalékkal, 290 darabbal sikerült növelni.

Ugyanakkor átrendeződött az értékesítés szerkezete: előtérbe kerültek a flottavásárlók és a céges ügyfelek. Az összpiacon belül a céges ügyfelek aránya 71 százalék volt tavaly, két évvel korábban még 45 százalék. Az igazgató megjegyezte: a magánértékesítésben az Opel volt a legnépszerűbb márka Magyarországon tavaly.

Solt Tamás, a General Motors Powertrain Magyarország Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy megkezdődött a tavaly ősszel bejelentett, félmilliárd eurós új projekt megvalósítása Szentgotthárdon. Egyelőre az épületek előkészítése folyik, de a nyáron már érkeznek az új gépek, és még az idén 100 új munkatársat vesznek fel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik