Gazdaság

Cáfolják a bankok a tömeges hitelfelmondást

Az Erste Bank nem készül tömeges hitelszerződés-felmondásra, és behajtási folyamatainak szigorítását sem tervezi; a Raiffeisen Banknál nincs tömeges, meghatározott időpontra időzített hitelfelmondás. A bankszövetség szerint a hitelintézeteknek nem érdekük a tömeges kilakoltatás és kényszerértékesítés.

A hitelintézetek a Magyar Nemzet pénteki cikkére reagáltak, amely szerint két bank összesen tízezer hitelszerződés egyidejű felmondását készítette elő a napokban, a végrehajtások előkészületeivel így akkor végezhetnek, amikor lejár a kilakoltatási moratórium. A napilap „piaci körökből származó értesülésekre” hivatkozva azt írta: a két pénzintézet a Raiffeisen és az Erste lehet.

„A sajtóban ma megjelent híresztelésekkel ellentétben nem készül tömeges hitelszerződés-felmondásra, és behajtási folyamatainak szigorítását sem tervezi az Erste Bank Hungary Zrt. A hitelintézet eddig sem indított el kilakoltatási eljárásokat, és ezután sem tervez ilyen intézkedéseket” – közölte az Erste.

A bank hangsúlyozta: minden pénzintézetnek, így az Erste Banknak is alapvető érdeke, hogy hitellel rendelkező ügyfelei teljesíteni tudják kötelezettségeiket, és ne kerüljön sor a szerződés felmondására. A bank mindent elkövet annak érdekében, hogy az ügyfél és a bank számára egyaránt elfogadható, hosszú távú megoldást találjon, és csak a legvégső esetben indítja el a felmondást.

A Raiffeisen Bank is azt közölte, hogy nincs tömeges, meghatározott időpontra időzített hitelfelmondás a banknál; a hitelszerződések egyedi kezelése miatt a felmondási időpontok is egyediek (általános esetben az ügyfél hiteltörlesztésének 180. késedelmes napján történik). A banknak nem célja a felmondások számának növelése, sőt, az a törekvése, hogy csökkenjen – hangsúlyozta a hitelintézet.
A Raiffeisen közlése szerint a korábban már felmondott jelzáloghiteles ügyfeleik kapnak tájékoztató levelet, amelyben a bank egyeztetést kezdeményez a tartozás rendezéséről, megbízott partnerein keresztül. Az egyeztetés célja, hogy azon ügyfeleknek is lehetőséget biztosítsanak a végrehajtási eljárás elkerülésére, akiknek már korábban felmondták a hitelügyletét. Az ebben érintett ügyek száma a bank szerint töredéke a Magyar Nemzet cikkében említett számnak.

Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója elmondta: a szervezetnek nincs tudomása arról, hogy a bankok tudatosan előkészítenének egy olyan hitelszerződés-felmondási sorozatot, amelynek eredményeként épp a kilakoltatási moratórium tervezett lejártakor lenne megindítható a kilakoltatási és végrehajtási eljárás.

A vezető tanácsadó ugyanakkor emlékeztetett arra: a PSZÁF adatai szerint több mint százezer a 90 napon túl késedelmes adósok száma, jelentős hányaduk tartósan fizetésképtelen, akiket banki eszközökkel már nem lehet megmenteni. Úgy vélekedett: feltétlenül szükséges lenne, hogy a kilakoltatási moratórium lejártának idejére kormányzati intézkedés szülessen, mert olyan súlyos szociális és társadalmi problémáról van szó, ami a bankok által nem kezelhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik