HIRDETÉS
Gazdaság

A hiteleseknek is árthat a kormány-jegybank vita

Magyarország "egyre kockázatosabbnak tűnik" a kormány és a jegybank között feszülő ellentétek és "a rövid távú populista gazdasági intézkedések" miatt - vélekedtek londoni elemzők.

Az Eurasia Group nevű globális pénzügyi és politikai kockázatelemző csoport londoni szakértőinek tanulmánya szerint a kormány és az MNB közötti konfliktus nemhogy enyhülne, de egyre jobban elmérgesedik.

A ház elemzői szerint a kormány célja (a monetáris tanácsi tagok kinevezési rendjének tervezett módosításával) az, hogy “galambokat”, vagyis kamatcsökkentésre hajló alapállású tagokat “ültessen” a márciusban esedékessé váló váltás során a testületbe.

A Fidesz “populista” törvényjavaslatának eredményeként a Monetáris Tanács a mostaninál jóval inkább enyhítéspártivá, egyben “átpolitizáltabbá” is válik, “azzal az egyértelmű megbízatással, hogy csökkentse a kamatokat”.

Az Eurasia szakértői szerint ez élénkítheti ugyan a gazdaságot, ám rosszul érintheti a választókat, a forint emiatt várható gyengülése ugyanis emelni fogja a devizában eladósodott háztartások adósságszolgálati terheit.

Ajánlott videó

„Repülés közben szereljük a gépet” – merre tart valójában a magyar futball?
A magyar futball elmúlt 15 éve egyszerre látványos építkezés és fájó hiányérzet története. Infrastruktúrában világklasszis szintre jutottunk, mégis máig keressük a választ arra, mi a saját futballfilozófiánk, hogyan neveljünk több élvonalbeli játékost, és ki mutassa meg az irányt. Meddig tart a szurkoló szenvedélye, és hol kezdődik a döntéshozó felelőssége?
0 seconds of 1 hour, 14 minutes, 3 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
Curacaói fociszurkolók a jamaicai vb-selejtezőn
00:22
00:00
1:14:03
1:14:03
 
Olvasói sztorik