Első az Auchan, második a Tesco, harmadik a Kaiser’s, negyedik legolcsóbbnak pedig a CBA bizonyult lapunk felmérése szerint, amelyet december 14-e és 19-e között készítettünk, a táblázatban található árucikkekből álló fogyasztói kosár alapján. Érdemes megemlíteni, hogy az ötödik helyezettnél az fn.hu fogyasztói kosara mindössze 529 forinttal drágább, mint a másodiknál, vagyis a láncok árai viszonylag „összetartanak”.
Módszertani megjegyzéseink közül elsőként azt kell megemlítenünk, hogy túlzónak bizonyult az áruházláncokkal szemben az az igényünk, hogy élő pontyot árusítsanak; tudósítóink csak az Auchanban és a Tescóban találkoztak még ficánkoló hallal, így az árösszevetésbe nem számítottuk bele ezt a sort. Az összevetésből kihagytuk a táblázatban egyébként szereplő Pennyt, Reált és Aldit is, mivel a meglátogatott üzletekben az fn-kosár sok eleme nem volt kapható.
Fordul a trend
A kereskedők arra számítanak, hogy többet költünk idén karácsonykor, mint tavaly. Annak ellenére is, hogy sokkal tudatosabban és takarékosabban vásárolunk, mint a válságot megelőző években. Azt is valószínűsítik, hogy hitelből még nemigen kerül ajándék a fa alá. Az is igaz, van honnan nőnie a forgalomnak: 2007-ben 888 milliárd, 2008-ban 855 milliárd, 2009-ben 805 milliárd forint volt a teljes kereskedelmi forgalom decemberben, vagyis 3 év alatt folyó áron több mint 10 százalékkal vásároltunk kevesebbet az év utolsó hónapjában.
A lakosság többsége legfeljebb 28 ezer forintot költ el karácsonykor a GfK prognózisa szerint.
