Gazdaság

A Malév állami támogatásait vizsgálja az EU

Hivatalos vizsgálati eljárást indít az Európai Bizottság a Malév állami támogatása miatt.

Az Európai Unió azért indít vizsgálatot, hogy “az uniós állami támogatási szabályok alapján megvizsgáljon számos olyan támogatási intézkedést, beleértve több tőkeinjekciót és tulajdonosi kölcsönt, amelyeket a magyar hatóságok a Malév Magyar Légiközlekedési Zrt.-nek nyújtottak a társaság privatizációjával és visszaállamosításával kapcsolatban”.

Keddi brüsszeli közleménye szerint a bizottság “kétli, hogy a Malév képes lett volna a piacon a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett finanszírozáshoz jutni”. A részletes vizsgálati eljárás elindítása nem jelent egyet az ügyben hozott előzetes döntéssel – derül ki a testület heti ülése után kiadott közleményből.

A bejelentés szerint a bizottság úgy véli, állami támogatásnak minősülhet, hogy 2007 decemberében az állam átvállalta a Malév 2003. évi kölcsönét, hogy egyéves időtartamra készpénzes kölcsönt nyújtott a Malév Ground Handling elnevezésű leányvállalatának az MNV Zrt. által történt megvásárlása keretében, továbbá különböző adófizetések elhalasztása, tőkeemelés 2010-ben, a Malévnek 2010 áprilisától 2010 júniusáig nyújtott tulajdonosi kölcsönök, az említett tulajdonosi kölcsönök (és az utánuk járó kamat) adósság/tőke konverziója, 2010 szeptemberében további tőkeemelés, valamint 2010. szeptemberében további tulajdonosi kölcsön.

A bizottság kifejtette: az uniós állami támogatási szabályok szerint a nemzeti hatóságok általi, a gazdasági tevékenységet folytató vállalatokat érintő beavatkozások nem minősülnek állami támogatásnak, amennyiben ezeket olyan feltételek mellett teszik, amelyeket a rendes piaci feltételeknek megfelelő körülmények között működő befektetők vállaltak volna.

A “jelenleg rendelkezésre álló tények tükrében” azonban a bizottság kétli, hogy – tekintettel a Malév nehéz pénzügyi helyzetére – a légitársaság a piacon ilyen finanszírozáshoz tudott volna jutni azonos feltételek mellett, illetve hogy egyáltalán lett volna lehetősége finanszírozásra. A Bizottság továbbá kétli, hogy ezek az intézkedések megfelelnek a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatás előírásainak” – áll a brüsszeli állásfoglalásban.

Eszerint a hivatalos vizsgálati eljárás indítása “megszokott” a légiközlekedési ágazatban történő állami beavatkozások esetén, különösen, amikor a kedvezményezett pénzügyi helyzete kedvezőtlennek tűnik. Lehetőséget ad továbbá érdekelt harmadik feleknek, tagállamoknak és versenytársaknak, hogy megtegyék észrevételeiket egy sor olyan intézkedéssel kapcsolatban, amelyeket erős piaci versennyel jellemzett piacokon hoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik