Gazdaság

Szlovákia nem cseréli le az eurót

Szlovákiának nem áll szándékában feladni az eurót - mondta csütörtökön Varsóban Mikulas Dzurinda külügyminiszter.

Dzurinda kijelentésével ara szlovák parlament elnökének a Hospodárské Noviny című napilap hétfői számában megjelent írására reagált, miszerint Szlovákia esetleg megfontolhatná a visszatérést a 2009. évi euróbevezetés előtt használt koronához.

“Az euró feladása nem téma – mondta újságíróknak Dzurinda. – Az euró jó dolog, de nem mindig az néhány politikus számára. Nem a pénznemen kellene változtatni, hanem a politikusokon” – tette hozzá a külügyminiszter, félreérthetetlenül utalva a parlament elnökére.

A közgazdász végzettségű Richard Sulik cikke szerint ugyanis ideje lenne felkészülni a B tervre, a szlovák korona ismételt bevezetésére.

Szlovákiát a stabil pénz és a szilárd alapokon álló szabályozások ígérete vonzotta az euróövezetbe – írta Sulik, hozzátéve, hogy Szlovákia keményen dolgozott azért, hogy átalakítsa gazdaságát, és teljesítette az euróövezeti tagsághoz szükséges feltételeket. Felelőtlenség azt elvárni, hogy egy ország magára vállalja egy másik ország adósságait, hogy aztán maga is bajba kerüljön – írta a kisebbik koalíciós párt vezetője.

AJÁNLOTT LINKEK:

Újabb Orbán-Radicová találkozó (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik