Gazdaság

GDP-növekedéssel fedeznénk a kiadástöbbletet

A jövőre várt stabilabb, esetleg 3 százalék feletti gazdasági növekedés és az erősebb ipari termelés fedezi a bevételi oldalon a 70 milliárd forintnyi kiadástöbbletet.

Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán a Magyar Televízió Ma reggel című adásában a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításából származó 2-3000 milliárd forintos bevételről elmondta: ezt a pénzt nem akarja “felélni” az állam, ezért is nem szerepel a költségvetésben.

Kifejtette: ha a magán-nyugdíjpénztári tagok mindegyike visszalép az állami rendszerbe, akkor az a magánpénztárak vagyonát figyelembe véve 2800 milliárd forintot jelent. Az állami nyugdíjkassza egyensúlyba kerüléséhez a tárca számításai szerint jövőre 530 milliárd forint, 2012-ben pedig 250 milliárd forint szükséges, a többi pénzt az államadósság csökkentésére kell fordítani.

A 2800 milliárd forint több mint fele eleve állampapírban van, így ezzel, ha az az államhoz visszakerül, azonnal lehet csökkenteni az államadósságot – emelte ki Cséfalvay Zoltán.

A kormány által jövő februárra tervezett strukturális reformokról elmondta: ismert, hogy hol vannak a problémák, így például változtatni kell a MÁV, a Volán és a BKV működésén, emellett jelentős átalakításra van szükség az egészségügyben és az oktatásban is. Hozzáfűzte: a nyugdíjkasszához hasonlóan az egészségügyi kasszánál is el kell érni, hogy egyensúlyba kerüljön a bevételi és a kiadási oldal.

Cséfalvay Zoltán szerint az adórendszeren és a foglalkoztatáson is változtatásokra van szükség. A Moody’s leminősítésével kapcsolatban elmondta: a hitelminősítő kissé “előre szaladt”, várják a reformokat, ugyanakkor ennél gyorsabban nehéz dolgozni mint ahogyan most a parlament és a kormány dolgozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik