Gazdaság

“Őrület, ami most Magyarországon történik”

A Moody's leminősítő döntésével Budapest megkapta a számlát erősen vitatott pénzügyi és gazdaságpolitikájáért - írta kedden a Handelsblatt.

A német gazdasági és üzleti körök vezető orgánumának nyilatkozó Dietmar Hornung, a Moody’s kelet-európai szakértője úgy vélte: a magyar kormány intézkedései kizárólag rövid távú lépésekre szorítkoznak, az államháztartás alapvető konszolidálása nem történik meg – ez áll a leminősítés hátterében.

A Handelsblatt bécsi tudósítója, Stefan Menzel politikai szempontból “európai unikumnak” nevezi a budapesti kormányt, amely kétharmados többségre támaszkodhat a parlamentben. “Orbán miniszterelnök azonban ezt a rendkívüli erős hatalmi pozíciót az utóbbi hónapokban elsősorban arra használta fel, hogy megbántsa a külföldi beruházókat” – mutatott rá Menzel. “Őrület, ami most Magyarországon történik” – idézte a tudósító egy nagy osztrák bank igazgatótanácsának tagját, aki azonban nem szeretné kinyomtatva látni a nevét.

A kiadások visszafogása helyett az Orbán-kormány inkább az adóemelésekben bízik – folytatódik a Handelsblatt cikke, felsorolva a nyár óta kivetett bankadót, az energetikai, távközlési és kereskedelmi cégekre ősszel kiszabott válságadót.

A lap szerint, amikor bejelentették a magánnyugdíjpénztárak államosítását, még az egyébként visszafogott Német-Magyar Kereskedelmi Kamarának is elszakadt a cérnája. Budapesti nyilatkozatában bírálta, hogy “Magyarországon elillan a politikába és a jogbiztonságba vetett bizalom”. Az új adók ráadásul sértik a visszamenőleges hatályú jogszabályok tilalmát is – írja az újság.

Az Magyar Nemzeti Bank kamatemelési döntése olyan időpontban következett be, amikor a magyar vállalatoknak még nem megy jól, és inkább kamatcsökkentésre szorulnának – mutatott rá a német üzleti lap. Simor András elnök minden erejével védekezik a Fidesz-kormány növekvő befolyása ellen, a kamatemelés nyílt tiltakozás volt a kormány gazdaságpolitikájával szemben – vélekedett Menzel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik