Gazdaság

Egyszerűbbé válik a közfoglalkoztatás rendszere

Egyszerűbbé, igazságosabbá és átláthatóbbá válik a közfoglalkoztatás rendszere, amely eddig túlságosan sokba került és rossz hatásfokkal működött - jelentette ki Czomba Sándor.

A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta: az előző kormány által indított Út a munkához programban százezer közfoglalkoztatottból ezer sem tudott az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedni.

A januártól életbe lépő új közfoglalkoztatás kapcsán kifejtette: a több lábon álló rendszer legfontosabb elemei a vállalkozások lesznek, amelyek hátrányos helyzetű munkanélküli foglalkoztatása esetén a munkabér és a járulékok akár hetven százalékát is megkaphatják támogatásként.

Olyan rendszert kell kiépíteni, ami mögött valódi értékteremtő munka áll – hangsúlyozta Czomba Sándor. Közlése szerint olyan térségekben, ahol viszonylag kevés vállalkozás működik, a közmunka továbbra is meghatározó lesz. Megmaradnak az országos közmunkaprogramok, az önkormányzatoknál pedig négy-, hat-, illetve nyolcórás foglalkoztatási lehetőséget biztosítanak majd.

Azzal a 64 milliárd forinttal, amelyet a következő évben erre fordít a kormány, a mostani 100-110 ezer ember helyett közel 200 ezer léphet be a munka világába – mondta.

Czomba Sándor a tájékoztatón hangsúlyozta: ahol az önkormányzat képtelen munkát biztosítani az embereknek, tágítani fogják a mozgásteret, így a településeknek lehetőségük lesz kiszervezni kötelezően ellátandó feladataikat vállalkozásoknak és civilszervezeteknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik