Gazdaság

235 millió eurós hitelt kap Magyarország

Az Európai Beruházási Bank (EIB) képviselőjével két megállapodást kötött a nemzetgazdasági miniszter.

A megállapodások egyike 150 millió eurós összegben a regionális operatív programok, illetve az Európai Unió támogatásával megvalósuló beruházásokhoz előírt hazai önrész fedezetére szolgál – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

További 85 millió eurót kap a Budapesti Corvinus Egyetem, a Semmelweis Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem a meglévő épületeinek, kutatási eszközeinek felújítására és modernizációjára, valamint a kutatási és fejlesztési tevékenységgel összefüggő bérjellegű kiadásaik finanszírozására a 2010-2013 közötti időszakra. Az EIB ezt a hitelkeretet 2010. október 15-én hagyta jóvá a Budapesti Egyetemek projekt megvalósításához.

A megállapodást a bank Közép- és Kelet-Európáért felelős alelnöke, Anton Rop és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter írta alá Budapesten. Magyarország és az EIB 1990-ben lépett kapcsolatba, azóta a bank majdnem 12,6 milliárd euró összegben biztosított forrást több mint 120 fejlesztés finanszírozásához. Ezek elsősorban a környezetvédelmet, a közlekedési infrastruktúra fejlesztését érintették, illetve az ipar, az energetika, a telekommunikáció és az oktatás megújulását segítették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik