Gazdaság

Szerdán tárgyalják a költségvetés módosító javaslatait

Szerdán tárgyalja a kormány a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokat - közölte a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Parlamentben.

Lázár János hozzátette, várhatóan még ezen a héten lezárul az az egyeztetési kör, amelynek eredményeképpen kiderül, hogy a kabinet mely fideszes módosító indítványokat fogja támogatni.

“Át fogjuk tekinteni az ellenzéki pártok módosító indítványait is, mert úgy gondolom, hogy van közöttük olyan, amely megfontolásra érdemes” – mondta.

A frakcióvezető közölte: a fideszes Varga József módosító indítványát – amely a Költségvetési Tanács 835 millió forintos támogatásból csupán 10 milliót hagyna a testületnél, a többit pedig a Magyarországi Cigányokért Közalapítványhoz irányítaná át – a frakció külön nem tárgyalta, de egészen biztos, hogy ha Varga József fenntartja javaslatát, támogatni fogják.

A végső szót azonban erről is a kormány mondja majd ki – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik