A nyugdíjkorhatár elérésekor várható élettartam az egyik jelentős tényező, ami befolyásolja, mennyi járadékra számíthatnak majd a magán-nyugdíjpénztári tagok – mondta az fn.hu megkeresésére Horváth Gyula, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese. (2013-tól szolgáltatnának járadékot a magánnyugdíjpénztárak, a szabályozás még nem készült el.) Ezen érték magasabb, mint a születéskor várható élettartam. Ez átlagosan hazánkban körülbelül 15 év jelenleg – tette hozzá.
Nagyságrendileg tehát úgy kaphatunk képet a várható magánnyugdíjunkról, hogy a felgyűlt tőkét elosztjuk 15-ször 12-vel. Ha például egymillió forintot gyűjtöttünk össze, akkor ez havi 5555 forintot jelent, 5 milliónál ennek ötszörösét: havi 27 777 forintot.
Ebbe még Horváth Gyula szerint beleférhet a járadék inflációval történő indexálása (azaz évenkénti emelése) is, ha a tőkét a járadékkezelő inflációkövető államkötvényekbe fekteti.
Olyan, mint egy téglalap
Simonovits András nyugdíjszakértő – amikor ugyanerről kérdeztük – azt javasolta olvasóinknak, képzeljenek el egy téglalapot: a magassága azon összeg, amit folyamatosan fizetnek be a magánnyugdíjpénztárba, mondjuk havi 10 ezer forint, 40 éven keresztül, a hosszúsága pedig ennek mintegy a duplája, amit nyugdíjas éveik alatt kapnak vissza magánnyugdíjként. (Igaz, ez a férfiaknál jelenleg alacsonyabb, és a nyugdíjkorhatár is nőhet, de reménykedjünk a halandóság további csökkenésében.)
Persze ez csak nagyon durva megközelítés, számos tényezőn múlik, mennyi is lesz végül az a magánnyugdíj.
Nyilvánvalóan múlik például azon, hogyan változik a nyugdíjkorhatár, illetve a nyugdíjkorhatár elérésekor várható élettartam, de sok más faktor is szerepet kaphat.
Ezekre – a még nem ismert – szabályozási, s egyéb tényezőkre a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal összefoglalója is kitért. Ilyen kérdés például, hogy Magyarországon szinte egyáltalán nem működik valódi életjáradék-szolgáltatói piac.
Mint ahogy Horváth Gyula is mondta, ritka Magyarországon az, hogy bárki is a tőkéjét életjáradékra kívánná váltani. Előfordult, a biztosítók általában erre a lehetőségre is rendelkeznek módozatokkal, de ritkán van szükség rá.
Kis verseny, kis pénz
A kerekasztal összefoglalója úgy véli, a piac hiánya miatt nem tudjuk, hogy milyen költségekkel fog működni a járadékszolgáltatás, de számos ország tapasztalata mindenesetre az, hogy nem alakul ki túlzottan erős verseny, néhány szolgáltató uralja ezt a piacot, ami természetesen rányomhatja a bélyegét a költségekre.
Ugyanis – mint arra az anyag fölhívja a figyelmet – a magánnyugdíjpénztárak jelenlegi állapotukban nem alkalmasak a járadékszolgáltatásra, ehhez nincs elegendő tőkéjük. Az sem tisztázott, hogy mekkora járadéknövekedést kell garantálniuk majd a járadékszolgáltatóknak.
Relatív szegényedés
A magánnyugdíjaknál az inflációkövetés – mint Horváth Gyula mondta – fölvetheti a relatív szegényedés problémáját, mivel a jövedelmek általában átlagosan, hosszabb távon az áraknál nagyobb ütemben nőnek. A Nyugdíj és Időskor Kerekasztal anyaga kitér arra, hogy a béremelkedés figyelembevétele a járadékok emelésénél többletkockázatot jelent a szolgáltatónak, amely így csökkenti az induló nyugdíjat. Az infláció mértékével emelés viszont könnyebben megoldható inflációkövető államkötvények segítségével.
Simonovits András úgy vélte, az inflációkövetést meg kell követelni a járadékszolgáltatóktól, még ha csökken is ezáltal az induló nyugdíjak összege . Ellenkező esetben a járadék vásárlóértéke folyamatosan zuhanna. Simonovits szerint a magán-nyugdíjpénztári rendszer leggyengébb pontja a járadékszolgáltatás, ezért azon régi piacgazdaságokban (Svájcban, Chilében), ahol kötelező a magán-nyugdíjpénztári rendszer, általában megengedik az az összegyűjtött összeg egyösszegű felvételét vagy annak gyorsított felhasználását – tette hozzá a nyugdíjszakértő.
