Gazdaság

Stresszteszt: jövőre ismét górcső alatt a bankok

Jövőre ismét lesz stresszteszt az európai bankoknál - jelentette ki kedden az Európai Bankfelügyeletek Bizottságának (CEBS) elnöke.

“Már dolgozunk a következő vizsgálat előkészítésén. A tesztek elvégzésének többé-kevésbé ugyanaz lesz a menetrendje, mint az ideinek, tehát a végeredmény 2011 június körül várható” – mondta Giovanni Carosio.

A munkában az Európai Központi Bank nagyobb részt akar vállalni, és nagyobb felhatalmazást is kap, hogy felmérje a rendszerjellegű kockázatokat.

A tavaly júliusban napvilágot látott európai banki stressztesztek alapvetően jó eredménnyel zárultak: a 91 vizsgált európai bank nagy többsége “ellenállónak” bizonyult egy feltételezett válsággal szemben, mindössze 7 banknak nem sikerült teljesítenie a követelményeket. A két vizsgált magyar bank, az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank magasan az elvárt szint felett teljesített.

A jövő évi terhelési próba struktúrája is nagyjából ugyanolyan lesz, mint az idei, azaz két forgatókönyv lesz: azt mérik fel, hogy mit bírnak el a bankok normális, illetve válságos helyzetben, s van-e elegendő tőkéjük egy válság átvészelésére az adófizetők pénze nélkül is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik