A Napi Gazdaság értesülése szerint mégsem vezeti be jövőre a kormány az abszolút járulékplafont, azzal legalább egy évig várni fog, noha korábban az volt a szándék, hogy a munkavállalókra vonatkozó felső limit mellett a munkaadók által fizetett járuléknak is legyen egy határa, amely felett már nem kell fizetni.
Eddig a plafon mértéke volt az egyetlen bizonytalansági tényező. A lap szerint eredetileg az volt a terv, hogy a munkaadói járulékplafon essen egybe a munkavállalóival (ez jövőre napi 21 ezer, vagyis évi 7,665 millió forint), ami azonban irreálisan nagy járulékkiesést jelentett volna. A Nemzetgazdasági Minisztérium az adótörvények beterjesztésekor már 15 millió forint fölé “lőtte volna be” a szintet, ami szakmai becslések szerint 30 milliárd forint kiesést jelentene a büdzsének.
A Napi megjegyzi: a nyugdíjjárulék 9,5-ről 10 százalékra emeléséből szakértők szerint mintegy 38 milliárd forint pluszbevétel származhat, ami a 2011-es költségvetést gazdagítja, s nem lenne logikus az abszolút járulékplafonra közel ugyanekkora összeget “kidobni”. Ráadásul nem is lenne túl népszerű lépés, hiszen kizárólag a nagyon magas jövedelműek foglalkoztatásának kedvezne, amely kör eleve jól jár az szja felső kulcsának megszüntetésével – teszik hozzá.
A lap megjegyzi, hogy az Index kedden napvilágot látott információi ennek ellentmondanak, az internetes lap szerint ugyanis egy költségvetési törvényhez kapcsolódó módosító indítvánnyal 20-35 millió forint közötti járulékplafont vezetne be a kormány.