Gazdaság

Folyamatos adó és járulékcsökkentésre van szükség

A Fidesz-kormánytól a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) folyamatos adó és járulékcsökkentést, és az önkormányzati rendszer reformját várja.

Dávid Ferenc, a szervezet főtitkára közölte: az új kormánynak az üzleti szféra érdekeinek figyelembe vételével kell cselekednie, s intézkedéseivel a termelést, a munkahelyek gyarapítását, a hazai kis- és középvállalkozások fellendítését kell szolgálnia.

A vállalkozók azt várják, hogy a Fidesz-kormány még szeptember előtt hirdesse meg több éves, 2011 januárjától érvényes adó- és járulékcsökkentési programját, ami – figyelembe véve az államháztartás stabilitását – csak akkor lehetséges, ha együtt halad az államszervezet-, az állami és önkormányzati adminisztráció karcsúsításával – fogalmazott Dávid Ferenc.

A parlamentben elért kétharmados többség mellett a nagy elosztó rendszerek: egészségügy, oktatás, önkormányzatok reformjához társadalmi támogatottságra is szüksége van a Fidesz-kormánynak, s ez nem képzelhető el az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldalának támogatása nélkül – mondta Dávid Ferenc.

A mikro-, kis- és középvállalkozások segítésében a jövőben is kiemelt szerepet kell kapnia az állami támogatású, kedvezményes hitelt biztosító Széchenyi-kártyának – ismételte meg a többször hangoztatott VOSZ álláspontot a főtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik