A bevételi oldal alapvetően a foglalkoztatás bővítésének köszönhetően emelkedhet Matolcsy György szerint, aki elmondta, hogy a kormány 2015-ig 400 ezer új adózó munkahely létrejöttével számol.
Hajrá, export!
A nemzetgazdasági miniszter megerősítette, hogy „a talpraállás költségvetése” – a 2011-es büdzsé – tervezésekor három sarokszámmal kalkulál a kormány: egy már érzékelhető, 3 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,5 százalékos, csökkenő pályát jelentő inflációval, valamint az államadósság mérséklődésével – ez utóbbinál konkrét számot nem említett a miniszter.
A növekedés beindulásához szükséges a külső gazdasági környezet némi javulása, az exportpiacok, elsősorban a német exportpiac fellendülése, ami reális kilátás – mondta. Az inflációról úgy vélte, nincs értelme a tervezettnél drasztikusabban, mesterségesen leszorítani, de az sem lenne helyes, hogy az infláció „elengedésére” épüljön a konszolidáció.
Védi a válságadót
Matolcsy György szerint „óriási veszélyt jelentett” az Alkotmánybíróság 98 százalékos különadóval kapcsolatos döntése, a testület ugyanis e logika mentén alkotmányellenesnek ítélhette volna a válságadókat is, ez pedig felborította volna az egész költségvetést, a kormány gazdaságpolitikáját.
A tárcavezető elismerte, hogy a válságadók „brutális beavatkozást” jelentenek egy-egy ágazat jövedelmezőségi viszonyaiba, mégis védhetőnek vélte őket, mivel átmenetiek, és hatásukra jelentősen javul majd a gazdasági általános helyzete kivezetésük után. A válságadókra, a magánnyugdíj-pénztári pénzek átáramoltatására és más átmeneti intézkedésekre addig van szükség, amíg az érdemi gazdasági növekedés be nem indul – hangsúlyozta.
„Senki nem jár rosszul”
A minimálbér legalább 4,5 százalékos, havi 76 800 forintra emelését javasolja 2011. január 1-től a kormány – mondta Matolcsy. A 4,5 százalákos minimálbér-emeléssel az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó rendszer bevezetésével nem ér senkit sem veszteség – tett hozzá.
