Gazdaság

Bíróság elé citálhatják Magyarországot

Felszólította az Európai Unió az érintett magyar hatóságokat, hogy minden érintett szolgáltató számára biztosítson egyenlő hozzáférést a Budapest Airport földi kiszolgálási piacához.

A témáról Brüsszelben kiadott közlemény szerint a bizottság “úgy véli, hogy Magyarország nem teljesíti a 96/67/EK irányelvben rögzített kötelezettségeit, amelyek értelmében a földi kiszolgálás körébe tartozó szolgáltatások, azaz a poggyászkezelés, a fedélzeti ellátás (catering), az üzemanyag és az olaj kezelése, illetve a földi utasszállítás tekintetében valamennyi szolgáltató számára biztosítani kell a piaci verseny lehetőségét”.

“Magyarország indokolással ellátott véleményben kapta meg a bizottságtól a kötelezettségek teljesítésére vonatkozó kérést, és az abban előírtakat két hónapon belül kell teljesítenie. Ellenkező esetben a Bizottság az ügyet az Európai Bíróság elé terjesztheti” – áll a közleményben.

Az említett irányelv a tagállamok számára előírja a földi kiszolgálás körébe tartozó szolgáltatások piacának megnyitását, ami azt jelenti, hogy Európa bármely repülőterén, amelynek éves forgalma legalább 2 millió utas vagy 50 ezer tonna áru, a szóban forgó szolgáltatások nyújtását bármely szolgáltató végezheti.

A tagállamok mindazonáltal a földi kiszolgálás négy területén korlátozhatják a szolgáltatók számát (kettőnél nem kevesebbre): ezek a poggyász kezelése, a forgalmi előtéren előforduló feladatok, az üzemanyag és az olaj kezelése, illetve az áruk és postai küldemények kezelése. A cél annak biztosítása, hogy piac a lehető leginkább versenyképes legyen, és az ebből fakadó előnyöket valamennyi légitársaság, és végső soron az utasok is élvezhessék.

A testület szerint a Budapest Airport a szolgáltatók számának korlátozására vonatkozó döntése nyomán a hatóságok nem szervezték meg a megfelelő kiválasztási eljárásokat, megsértették a szolgáltatói jóváhagyások kiadására és visszavonására vonatkozó jogszabályokat, és “indokolatlanul és tisztességtelenül” korlátozzák a Budapest Airport piacához való hozzáférést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik