Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője úgy véli, hogy a hét végén benyújtott törvénymódosító javaslat a magánnyugdíjpéntári rendszer átalakítására megnyugvást hozhat a tőzsdén. Pénteken ugyanis – a nemzetközi piacokkal ellentétben – emiatt esett a BUX és a kis papírok mutatója a BUMIX. Az elemző a nemzetközi piacokkal együtt hétfőn emelkedést vár a BÉT-en.
Ha a parlament kormány döntése alapján készült egyéni képviselői indítványra fogadja el a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos törvénymódosító javaslatot, akkor novembertől kezdődően 14 hónapra a havi átlagosan 30 milliárd forint járulék a tagok egyéni számlája helyett az állami nyugdíjkasszába kerül.
A CIB Bank elemzői arra hívják fel a figyelmet, hogy erős, közel egy százalékkal emelkedő európai tőzsdenyitás várható a határidős ármozgások alapján. Délelőtt az eurózóna ipari termelési adata érkezik, délután pedig ismét javuló adatot vár a piac az amerikai lakáspiacról.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 434,59 pontos, 1,84 százalékos csökkenéssel, 23.230,91 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 18,9 milliárd forint volt, a vezető részvények, és a kisebb papírok többsége is veszített értékéből az előző napi záráshoz képest.
A Mol árfolyama 490 forinttal, 2,31 százalékkal 20.750 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 101 forinttal, 1,69 százalékkal 5.864 forintra esett, forgalmuk 12,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,68 százalékkal 584 forintra gyengült, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 900 forinttal, 1,93 százalékkal 45.700 forintra csökkent, a részvények forgalma 670,3 millió forintot ért el. Az Egis 394 millió forintos forgalom mellett 250 forinttal, 1,09 százalékkal 22.600 forintra gyengült.
