Gazdaság

Megreformálják az IMF-et

Létrejött a megállapodás az IMF reformjáról - jelentette be Dominique Stauss-Kahn.

Európa két helyről mond le az IMF igazgatótanácsában.”Ez az IMF vezetésének eddigi legnagyobb reformja” – mondta a szervezet vezérigazgatója újságíróknak, miután létrejött a régóta húzódó megállapodás. A vezérigazgató történelminek nevezte az egyezséget, amely nagyobb beleszólást enged az IMF irányításába olyan fejlődő országoknak, mint például Kína. Staruss Kahn egyelőre annyit árult el, hogy Európa beleegyezett, hogy az igazgatótanácsban Európa két helyet ad át számukra.

A világ legfejlettebb országait és az Európai Uniót tömörítő G20 országok pénzügyminiszterei Dél-Koreában tárgyalnak, és előkészítik a jövő hónapban esedékes szöuli csúcstalálkozót. Az AFP értesülései szerint a szerint a miniszterek szombaton arról is megállapodtak, hogy szigorúbban szabályozzák a bankokat és a pénzügyi cégeket, amelyeket a globális pénzügyi válság elindításával vádolnak, de részleteket nem közölt a francia hírügynökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik