Gazdaság

Matolcsy: újjászületést jelképez a Mercedes-gyár

Elkészült minden épület Kecskeméten, a gyártósorokat 2011. májusig telepítik.

Magyarország újjászületésének jelképe ez a pillanat, mert a világ egyik legmagasabb műszaki színvonalát és minőségét képviselő Daimler-Benz itt építi fel új gyárát – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Kecskeméten, a Mercedes-gyárban tartott bokrétaünnepen.

A világ egyik legmagasabb műszaki színvonalát jelentő Mercedes személygépkocsik gyártásához a magyar kormány ezután is minden támogatást megad – mondta a miniszter az egyik feldíszített üzemben rendezett ünnepségen.

Az országnak termelő munkahelyre van szükség, s számunkra a Mercedes-Benz beruházása ezt adja – fogalmazott a miniszter.

Matolcsy György szerint Európa legegyszerűbb és legjobb új adórendszerét vezeti be a magyar kormány, ezzel is segítve új munkahelyek létrehozását.

Wolfgang Bernhard, a Daimler AG személygépkocsi és kishaszongépjármű üzletágának termelési és beszerzési ügyekért felelős igazgatósági tagja beszédében hangsúlyozta: a Mercedes-Benz vezetése nagyon racionális döntést hozott, amikor Kecskemét mellett döntött.

A Mercedes egyik vezetőjeként kiemelte: a gyár is olyan magas minőségi követelmények szerint épül, mint amit elvárnak a vevők a Mercedes autóktól.

A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában a bokrétaünnepet azért rendezték, mert a 2009. október 16-án történt alapkőletétel után egy éven belül elkészült minden épület. Szeptemberben megkezdték a gyártósorok és egyéb berendezések telepítését, amit a tervek szerint 2011 májusig befejeznek. A gyárban a próbaüzem után 2012 elején indul a termelés.

A 800 millió eurós beruházással épülő gyár a Daimler-Benz első kelet-európai üzeme lesz, egyben Magyarország történetének egyik legjelentősebb zöldmezős beruházása. A gyárban 2500 alkalmazott dolgozik majd, illetve a beszállítói körben további munkahelyeket teremt.

A gyárban a következő generációs kompakt gépjárművek, az A- és B-osztályú gépkocsik utódmodelljeinek gyártása folyik majd. A gyár a németországi rastatti telephellyel, a Daimler AG kompakt gépkocsikat gyártó központjával együttműködve állít elő majd személyautókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik