A miniszter szerint 4,5 százalékos minimálbér emelés esetén senki sem jár rosszul a jövőre bevezetendő egykulcsos, 16 százalékos szja kulccsal. Hozzátette azt is, hogy jövőre 3 százalékos gazdasági növekedést és 3,4 százalékos inflációval számol a kormány, ennek alapján megfontolandó, hogy a minimálbér ne csak a mai értékét, de a reálértékét is őrizze meg, s ehhez a 4,5 százaléknál nagyobb mértékben szükséges emelni.
Matolcsy György szerint a bevezetendő az egykulcsos adórendszer családbarát, s arányos teherviselést jelent. Az új személyi jövedelemadó rendszer jóval egyszerűbb lesz, s ez az adóbevallásban is megjelenik: a 2010. évi szja bevallás már 14 oldalon lesz lehetséges a mostani 32 oldal helyett, s a 2011. évinél már elegendő lesz egyetlen A/4-es oldal – közölte a nemzetgazdasági miniszter.
A munkaadói oldal tudomásul veszi, hogy az államháztartási hiánycél tartása érdekében szükség van a válságadókra, ugyanakkor hiányolja a válságadók ügyében elmaradt konzultációt – mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke.
Félő, hogy a válságadóval sújtott ágazatok vagy a beruházásaikat, vagy a költségeiket, ezen belül a foglalkoztatást, a béren kívüli juttatásokat például csökkentik – vetette fel Pataky Péter, a munkavállalói oldal soros elnöke.
