Gazdaság

Gyulay: a költségvetésnek hasznos a Hungaroring

A pálya új igazgatója szerint vissza kellene venniük a pályahasznosítási tevékenységet.

Mostohán bánt az állam az elmúlt hat-nyolc évben a tulajdonában lévő Hungaroring Zrt.-vel – nyilatkozta a Világgazdaság pénteki számában megjelent interjúban Gyulay Zsolt, az augusztusban kinevezett elnök-vezérigazgató.

A lap összeállítása szerint a Hungaroring Zrt. adózott eredménye a 2007. évi 6 millió forint után 2008-ban mínusz 191 millió volt.

A világban az ilyen vállatok általában nem működnek hosszú távon nyereségesen – mondta az elnök-vezérigazgató. Ennek nagyrészt az az oka, hogy a versennyel kapcsolatos kiadások – például a rendezés és a pályafenntartás költségei – a gazdasági társaságot terhelik, a bevételből viszont csak a jegyeladás illeti meg a Hungaroringet. A bevétel nagyobb része, illetve az abból származó nyereség viszont a szállodáknál és az éttermeknél, a kereskedelemben, illetve áfa formájában a költségvetésnél jelentkezik.

“Emiatt nem tartom ördögtől valónak azt, hogy az állam szükség esetén kisegíti a céget vagy hogy kifizeti a Forma-1-es futam jogdíját” – magyarázta az elnök-vezérigazgató.

Gyulay Zsolt véleménye szerint a Hungaroringnek vissza kellene vennie a pályahasznosítási tevékenységet, amelyet jelenleg külsős cégek visznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik