Gazdaság

Az MSZP áfát csökkentene

Az MSZP javasolja, hogy az alapvető élelmiszerek áfája csökkenjen a jelenlegi 18 százalékról 5 százalékra - mondta Szanyi Tibor.

Az MSZP kampányfőnöke hozzátette, az MSZP ezzel szeretné emlékeztetni a Fideszt a korábbi választási ígéretére, amellyel “azonnali és nagyarányú” adócsökkentéseket helyezett kilátásba, azonban – leszámítva néhány kisebb adómódosítást – ez eddig elmaradt.

A mostani helyzet, konkrétan a megemelkedett megélhetési költségek, például a kenyér árának jelentős növekedése az MSZP szerint a kormány részéről lépést indokol.

Szanyi Tibor emlékeztetett, hogy a Bajnai-kormány az alapvető élelmiszereket (kenyér és pékáru, tejtermékek) a normál 25 százalékos kulcsból egy kedvezményesebb, 18 százalékos kulcsba sorolta át. Az MSZP most azt javasolja, hogy e termékkört, akár kibővítve más termékekkel is, az 5 százalékos áfakulcsba kellene átsorolni. Az MSZP kampányfőnöke hangsúlyozta: a kormány döntésén múlik, hogy mely termékek tartozzanak az alapvető élelmiszerek körébe, tehát a termékkör bővíthető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik