Gazdaság

OÉT: ideje az érdemi munkának

Összeült az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfőn, a tanácskozáson a munkavállalói oldal egyöntetűen üdvözölte, hogy az új kormány részvételével mielőbb érdemi kérdésekről tárgyalhatnak.

A szakszervezetek álláspontjukat ismertetve hangsúlyozták, nem volt szerencsés, hogy az utóbbi négy hónapban a munka világát érintő törvényekről nem egyeztetett velük a kormány.

Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke rámutatott: az elmúlt 110 nap során “sok gonddal küzdöttek” a munkavállalók képviselői, számos olyan törvény született, amelyben a szociális partnereket konzultációra kellett volna hívnia a kormánynak.

A munkaadói oldal kedvezően fogadta a kormány által hozott döntéseket, amelyek alapján például 10 százalékra csökkent a társasági adó 500 millió adóalap alatt, s most már az érdemi munka kezdődjön az OÉT-ben – mondta Zs. Szőke Zoltán, a munkaadói oldal szóvivője a hétfői plenáris ülésen.

A munkaadói oldal képviseli a magyar versenyszférát, a multinacionális társaságokat éppúgy, mint a hazai tőkével működő nagy-, közepes és kisvállalatokat – rögzítette Zs. Szőke Zoltán, az AFEOSZ elnöke. A munkaadói oldal szóvivője elmondta: az adótörvények és a költségvetés megvitatásával ideje kezdeni az érdemi munkát az OÉT-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik