Gazdaság

Bérek, adók, költségvetés vagy valami más

A szociális partnerek szerint az elmúlt négy hónap után már az is eredmény, hogy lesz OÉT-ülés.

Bérekről, adókról, költségvetésről egyeztetnének az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a szociális partnerek. A munkaadók, munkavállalók nem zárkóznak el attól, hogy napirendre kerüljön az érdekegyeztetés helyzete, de szerintük ennél fontosabb kérdések is vannak.

Ugyanakkor az új kormánnyal először egyeztető OÉT-tagoknak kiküldött meghívó szerint a mai plenáris ülésen az érdekegyeztetés helyzete és a második félévi munkaterv lesz a téma. Az OÉT legutóbbi ülése – még az előző kormány részvételével – 2010. május 7-én volt.

A sorozatos bírálatok után a Nemzetgazdasági Minisztérium egy hete közölte, hogy Matolcsy György miniszter (a képen) összehívta az OÉT plenáris ülését. A legfontosabb, hogy végre lesz ülés – mondták a Napi Gazdaságnak a szakszervezetek és munkaadói képviseletek képviselői.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a munkatervhez határidőket rögzítenének azért, hogy az elmúlt négy hónapos csúszást behozhassák, mivel a kormány és a parlament munkatervében számos, a munkavállalókat közvetlenül érintő jogszabály szerepel.

Mint mondta, bíznak a heti-kétheti rendszeres találkozókban, és a kormány részéről a felkészült szakemberekkel való érdemi tárgyalások lehetőségében, annak ellenére is, hogy nem kedvezőek, sőt a munkavállalók számára inkább fenyegetőek az előjelek.

A kormány továbbra is napirenden tartaná az OÉT működésének felülvizsgálatát, amire Borsik úgy reagált: nem kellene az átalakítási kísérletek mögé bújni, “nekünk is megvan a véleményünk a jelenlegi kormányzati struktúráról”, de nem ezzel kezdjük a mai tárgyalásokat.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára közölte: a jövő évi kormányzati tervekkel, a gazdaság növekedését megalapozó intézkedésekkel kapcsolatban a döntés felelőssége természetesen nem az OÉT-ben ülő érdekképviseleteké, de az érveiket nem megismerni hiba lenne.

Szerinte kicsit ellenszenves lenne, ha rögtön a saját jövőjük lenne a legfontosabb problémájuk. A szervezet legitimációjával kapcsolatos kérdést pedig eldöntötte, hogy a törvény garantálja, milyen feltételeknek kellett megfelelniük a jelenlegi résztvevőknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik